Lehet, hogy a populárisabb nevén, „kínai asztrológiaként” ismered, de érdemes tudnod, hogy ez a módszer nem csillagjegyek, csillagállások, bolygómozgások vizsgálatára szolgál (csak a Nap–Föld viszonyok mentén), és a kínaiak „asztrológia” címen egészen másmilyen módszereket (Bíbor Csillag, Hét Kormányzó és Négy Maradvány, 5-csillag asztrológia stb.) értenek. Ezért más a név.
Ez az emberről szól, akár élettani szinten is, mert a hagyományos kínai gyógyászati művekben is említenek e módszerben használt összefüggéseket. De az asztrológiához hasonlóan időciklusokra épül: 60-féle pillérrel jelöljük az évi, havi, napi és kettősórai időrétegeket, és ezek egymásba rétegződő együttesével áll elő a születési képlet (ami hasonló az asztrológiai módszerek horoszkópjához, csak ez más felépítésű).
A pillérek jegyekből állnak, a jegyek pedig az öt változási állapot és a yin-yang elv mentén adódnak. Az élet (illetve a sors) lényege a folyamatos változás: átalakuló állapotok, kölcsönhatások határozzák meg, hogy melyik jegy miként érvényesül. A sorsfejtés ezen változások kiértékeléséről, elemzéséről szól: általa tisztább képet kaphatunk egy élethelyzetről, előre tekintve felkészülhetünk sorsfordulatokra, illetve visszatekintve megérthetjük korábbi történések mozgatórúgóit.
Leolvashatjuk a képletből, hogy mely változások mentén érdemes alakítani a hozzáállásunkat, viselkedésünket, tevékenységünket, szokásainkat ahhoz, hogy összhangba kerüljünk a személyes sorsunkkal. Ezzel tudatosabbá válhat az életvezetésünk, a lehetőségek mentén közlekedve szabad áramlás valósulhat meg ahelyett, hogy tudatlanul, önkéntelenül újra és újra falakba ütköznénk. Vannak kihívások, néha nagy jelentőséggel bírnak, de minden képlet előre lendítő lehetőségeihez meglelhető a kulcs, mert a ciklusok előbb-utóbb elhozzák azokat a jegyeket, amik elősegítik az élet kiteljesedését.
A keleti valóságszemlélet arra is tanít, hogy nem csak az idő határozza meg a sorsunk alakulását, tehát nem kell pusztán „kedvező időszakokra” várni, hanem az Ég akarata (időkeretek) mellett ott a Föld (környezetünk adta keretek, amit többé-kevésbé megválaszthatunk és alakíthatunk) és az Ember (saját hozzáállásunk, megélésünk, döntéseink, tetteink, önismeretünk, testi-lelki-szellemi önfejlesztésünk, kapcsolataink, társaságunk szabta mozgástér), melyek szintén lehetőségeket nyújtanak számunkra.
Életünket ezek szabják meg, s ha e három réteget tekintetbe vesszük, megtalálhatjuk a valódi helyünket és a szabad utunkat a változások közepette. Jó helyen könnyebb boldogulni nehéz időszakban is; együttműködő, támogató társakkal könnyebb az élet, nehéz helyzetben is. A keleti módszerek ezek feltérképezésében is segítenek.
Hornyánszky Simon
életvezetési és Feng Shui tanácsadó, a GURUjet állandó előadója