Előadőink

Hornyánszky Simon

Feng Shui és sorsvezetési tanácsadó

Módszertanom a klasszikus kínai szakirodalom alapműveire, az ott lejegyzett alapelvekre épül. Átfogó szemlélettel, egységes egészként alkalmazom a tanácsadásaim során a Négypilléres Sorsfejtés (BaZi), a Feng Shui térszemléleti és a Qi Men Dun Jia helyzetkezelési módszereket.

Emellett foglalkozom a mai, korszerű alkalmazásokkal is (pl. üzleti modellek, pályaválasztás, ösztönző hajtóerők feltérképezése, képletösszevetés stb.), mely a tanfolyamomnak szintén a részét képezi, amellett, hogy a sorsfejtés technikai hátterére, az alapelvekre helyezem a hangsúlyt, és valós esettanulmányokkal, mai példákkal támasztom alá a XVI-XIX. századi művekből idézett szövegeket.

Garbóczi Tünde

asztrológus, tanár, feng shui tanácsadó

Szenvedélyem az Asztrológia. 2000 óta foglalkozom keleti kultúrával azon belül az 5 Őselem tanával, nyugati és keleti asztrológiával, 2007 óta pedig tanítom is a kínai Sorselemzést, valamint a hozzá kötődő I Ching jóslást.

Hiszek a sorsban és abban hogy mindannyian bizonyos életcéllal és feladattal érkeztünk erre a csodás Földre, amit az asztrológia pontosan megmutat nekünk.

Abban tudok neked segíteni, hogy mielőbb rátalálj erre a csodás útra vagy megtanítom neked a sorselemzést, hogy Te is tudj másoknak boldog élet tanácsokat adni és segíteni.

Pintér Erzsébet

Tarot sorselemző, asztrológus

Spirituális életünk soha nem lehet eléggé teljes, a folyamatos fejlődés, kutatás, tanulás, azoknak a bizonyos sors-szálaknak a kigubancolása lehet olyan folyamat, amiben ha tudatos vagy örömödet leled.

Mind az írásaim, mind az egyéni konzultációim és a tanfolyamaim célja az, hogy erre az irányra rálelj. Hogy pontosan melyikre is? Arra, amit csakis a te saját, egyéni önvalód, istenemberi lényed felfedezése és kiáramoltatása mellett járhatsz, ahol sorra megtalálod a választ a kérdéseidre, ahol láthatatlanná válnak az addigi félelmek, és ráébredsz: csodalatos, hogy eme életnek nevezett folyamat része lehetsz.

Ha úgy érzed, pont arra a segítségre van szükséged, amit én nyújthatok a számodra, keress bátran.

Szeghalmi Etelka

boldogság mentor, Öt Elem életvezetési tanácsadó

 

Minden ember a boldogsághoz vezető ösvényt keresi és hiszek benne, hogy ez az út önmagadon, a benned rejlő potencialitás megélésén, kibontakoztatásán és a világban való megjelenítésén keresztül érhető el.

Ennek megtámogatásához alapvetően Öt Elemen alapuló rendszereket használok, úgy mint Négypilléres Sorsfejtés (BaZi), Qi Men Dun Jia, ami rendkívül praktikus és gyakorlati eszköz döntéshozáshoz és stratégia alkotáshoz, valamint az Öt Elem Életvezetési rendszere, mely a mindennapok szintjén ad elképesztően hasznos iránymutatást. Ezenkívül Théta Healinget is gyakran alkalmazok, mert remek kiegészítésnek találtam mind az önmagammal, mind a másokkal való munka folyamán.

Amennyiben egyetért Alapítványunk filozófiájával, kérjük támogassa munkánkat

Válaszd ki hogyan szeretnél minket támogatni

Szeretnél naprakész lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülhess az aktualitásokról!