Kurzusok

Öt Elem alaptanfolyam

- 7 alkalmas előadás-sorozat Szeghalmi Etelka és Wágner Mária előadásában -

Az Öt Elem rendszere olyan átfogó ősi bölcsesség, amit a modern kor embere is könnyedén alkalmazhat a hétköznapok során. Bár a rendszer maga mélységes, alkalmazásához egyáltalán nem szükséges mindent megérteni, mert részeiben is remekül használható és ahogy tudásunk bővül a használatának területeit is fokozatosan bővíteni tudjuk. Az Öt Elem számtalan más rendszer alapját képezi úgy mint a térrendezés (feng shui), hagyományos kínai orvoslás, harcművészetek vagy akár a kínai sorsfejtést (asztrológia, Ba Zi). Bármelyikről is legyen szó hatalmas előnyt jelenthet, amennyiben nem csak intellektuális szinten értjük az adott elemet, hanem saját tapasztalataink, megélésünk is van azzal kapcsolatban ezért ezen a tanfolyamon ezzel fogunk elsősorban foglalkozni.

Mindegyik elem esetében törekszünk rá, hogy változatos formában tudjátok őket körbejárni és megtapasztalni, ezért minden elemnek saját alkalmat szentelünk elméleti és gyakorlati megközelítéssel. Mindenképpen várhatóak testi és energetikai gyakorlatok, valamint dolgozni fogunk az adott elemhez kapcsolódó érzelmekkel is.

1. alkalom
bevezetés az Öt Elembe, miért éppen az Öt Elem
VÍZ elem

2. alkalom
VÍZ elem
FA elem

3. alkalom
FA elem
TŰZ elem

4. alkalom
TŰZ elem
FÖLD elem

5. alkalom
FÖLD elem
FÉM elem

6. alkalom
FÉM elem
összegzés, kérdések

7. alkalom
gyakorlás, tapasztalatatok a teljes Öt Elem rendszer tükrében
kérdések és válaszok

Előadóinkról:

Szeghalmi Etelka boldogság mentor, aki 20 éve foglalkozik harcművészetekkel, kínai Öt Elemmel, taoizmussal és önműveléssel így vezetett el útja a Négy Pilléres Sorsfejtéshez, a Qi Men Dun Jiához és a Thétahealinghez. 

Wágner Mária, a Gurujet Alapítvány kurátora, közgazdász, 20 éve foglalkozik taoizmussal, azon belül az Öt Elem Tanával, Tai Ji Quannal és Qigonggal.

Mindketten gyakorló meditációs trénerek, amit a Five Wisdom Institute keretein belül sajátítottak el.

Bővebben itt a honlapon, az „ELŐADÓINK” menüpontban olvashat róluk.

Kinek ajánljuk? 

Mindenkinek aki még nem ismeri az Öt Elemet, de keres egy olyan átfogó rendszert, amit a hétköznapi életvezetésében jól tud használni.

És azoknak is ajánljuk, akiknek már van Öt Elem ismeretük, de szeretnék elmélyíteni és tapasztalati tudással kiegészíteni.

Valamint ajánljuk mindazoknak, akik segítő szakmában dolgoznak és az emberekkel való együttműködés magasabb szintre emeléséhez keresnek eszközöket és iránymutatást.

A képzésről: heti 1 alkalom (2×50 perc), 7 alkalommal

Az előadások élőben folynak a ZOOM alkalmazás használatával. A hallgatók bekerülnek egy Facebook privát csoportba, ahol az előadások videofelvételeit meghatározott ideig visszanézhetik. Erről részleteket a jelentkezési lapon lehet olvasni.

Tervezett időpontok:

Az előadások időpontjait a későbbiekben fogjuk ismertetni

 

Regisztrálni az alapitvany@gurujet.hu e-mail címen lehet.

(Kattints a ’’JELENTKEZEM” gombra)

Regisztráció után egy jelentkezési lapot küldünk.

A ’’JELENTKEZÉSI LAPOT” az indulási időpontnak megfelelően a megadott időpontig, kitöltve és aláírva vissza kell küldeni a megadott e-mail címre.

A regisztráció akkor válik véglegessé, ha a részvételi díj megérkezett a megadott számlaszámra.

Wágner Mária Melinda

OTP Bank: 11773425-00389985

IBAN: HU03117734250038998500000000

BIC/SWIFT:  OTPVHUHB           

A kurzus díja:

60.000 Ft / 7 alkalom Klubtagoknak
47.000 Ft / 7 alkalom Támogatóinknak

Helyszín: A világ bármely pontjáról csatlakozhat, nincs szüksége másra, mint egy kis időre, amit önmagára fordíthat!

A kurzusról és az alapítványi munkánkról bővebben Facebook-oldalunkon olvashat:

https://www.facebook.com/gurujet.alapitvany

Amennyiben szeretne a GURUjet zárt közösségének tagja lenni, ahol értesülhet a legfrissebb szakmai tartalmakról, csatlakozzonFacebook csoportunkhoz.: https://www.facebook.com/groups/gurujet.klub

Kapcsolatok, képletek összevetése a Négypilléres Sorsfejtésben

- 10 alkalmas kurzus Hornyánszky Simon előadásában -

Hornyánszky Simon életvezetési és Feng Shui tanácsadó, oktató ebben az előadás-sorozatban az emberi kapcsolatok (romantikus vonzalmak, munkatársi és családi viszonyok) mozgatórúgóit és hagyományos sorsfejtési elveit mutatja be rendszerközpontú szemlélet mentén, példákkal alátámasztva. Ismertetésre kerülnek fogások, eljárások a képletek összevetéséhez, tisztázandó tévhitek az „összeillőség” hiedelmeiről, tényleges esetek és észszerű levezetések mentén rávilágítva a valós összefüggésekre, amikkel elemezhető két képlet kapcsolata, egymásra hatása. Háromféle Barackvirág kiszámítását és használatát is el lehet sajátítani, valamint nem szokványos társas kapcsolatok feltérképezéséhez is nyújt néhány támpontot a kurzus.

Az elméleti képzés mellett lehetőség nyílik a gyakorlásra is. Az előadó az utolsó két alkalom során egy úgynevezett „gyakorlóműhelyt” fog létrehozni, ahol a résztvevők által hozott képletek kerülnek elemzésre az előadásokon bemutatott elvek alapján. Természetesen a közös gyakorlás mellett „kérdezz/felelek”-re is lesz lehetőség. Igény esetén ezt további gyakorlóalkalmakkal bővíthetjük.

  1. előadás: Csak nézőpont kérdése? – a 10 Nap Mester párkapcsolatban

– Vonzódás, szerelem, kötődés a 10 Nap Mester viszonylatában

– Hozzáállás a munkatársakhoz, a hierarchiában betöltött szerep

– Példák

  1. előadás: Húrok pendítése – egy párkapcsolat mozgatórúgói

– A képlet vizsgálatának elvei párkapcsolati vonatkozásban

– Párkapcsolati sorsfejtés egy képletből

– Párkapcsolati sorsfejtés egy két képlet összevetéséből

– Példák

  1. előadás: A párkapcsolat kétszemélyes tánc

– Melyik fél irányítson?

– Függőség és elszakadás

– Lelkesedés, lelkesítés

– Figyelmesség

  1. előadás: A románc virágai

– Gyönyörűen Pirosló Barackvirágok (桃花紅豓 táohuā hóngyàn)

– Fürdőzők Barackvirágai (沐浴桃花 mùyù táohuā)

– Sóstó Barackvirágai (咸池桃花 xiánchí táohuā)

– Yin-Yang összekuszálódás (陰錯陽差 Yīn cuò Yáng chā)

– Példák

  1. előadás: Érzelmek a sorsfejtésben

– Az érzelmek mint hajtóerő

– Kulcsok a zavaró érzelmeken való felülkerekedéshez

  1. előadás: Kapcsolatok a négy pillérben

– Munka és magánélet

– Családi összjátékok

– Szülő-gyermek viszonyulások

  1. előadás: Emberi kapcsolatok szövevénye

– Együtműködő társak

– Mérgező viszonyok

– Veszélyes személyiségek

– Példák

  1. előadás: Együtt járni az utat

– Összeillőség és közös jövő

– Döccenők és hullámvölgyek az úton

– Együtt szárnyalni, együtt túlélni

9-10. gyakorlóműhely

– A résztvevők által hozott képletek közös elemzése

– Kérdezz-felelek részletesebb kifejtéssel

Előadónkról: Hornyánszky Simon sorsfejtéssel és FengShui tanácsadással foglalkozó szakember, aki évek óta kutatja a kínai asztrológia klasszikus módszereit, és eredményeit néhány éve már saját iskolájában adja át. Róla bővebben itt a honlapon, az „ELÓADÓINK” menüpontban olvashat

Kinek ajánljuk? A kurzus úgy épül fel, hogy nem igényel előismereteket, de a kínai asztrológiában tapasztaltabbak, jártasabbak számára is bőven tartogat újdonságokat, tisztába tehet közkeletű tévhiteket.

A képzésről: heti 1 alkalom (2×50 perc), 10 héten keresztül.

Az előadások élőben folynak a ZOOM alkalmazás használatával. A hallgatók bekerülnek egy Facebook privát csoportba, ahol az előadások videofelvételeit meghatározott ideig visszanézhetik. Erről részleteket a jelentkezési lapon lehet olvasni.

Tervezett időpontok:

  1.  március 10. péntek
  2.  március 17. péntek
  3.  március 31. péntek
  4.  április 7. péntek
  5.  április 14. péntek
  6.  április 21. péntek
  7.  május 3. szerda
  8.  május 12. péntek
  9.  május 26. péntek
  10.  június 9. péntek

BÓNUSZKÉNT +1 AJÁNDÉK alkalom azok számára, akik egyösszegben fizetik meg a kurzus díját!

(a BÓNUSZ alkalom időpontja egyeztetés szerint!)

Az időpontváltozás jogát fenntartjuk!

Minden alkalommal 18:00-19:50 óráig (2×50 perc, igény szerint szünet közbeiktatásával)

Regisztrálni az alapitvany@gurujet.hu e-mail címen lehet!

A regisztráció után egy Jelentkezési lapot küldünk.

A JELENTKEZÉSI LAPOT 2023. március 9-ig kitöltve és aláírva vissza kell küldeni a megadott e-mail címre.

A regisztráció akkor válik véglegessé, ha a részvételi díj megérkezett az alábbi számlaszámra:

Hornyánszky Simon

ERSTE BANK:  11600006-30000006-13442766

IBAN: HU52 1160 0006 3000 0006 1344 2766

BIC/SWIFT: GIBAHUHBXXX

A kurzus díja:    

Az egyösszegben történő fizetés esetén  +1 alkalmas GYAKORLÓ ÓRÁT ADUNK AJÁNDÉKBA!  

60.000 Ft / 10 alkalom Klubtagoknak

47.000 Ft / 10 alkalom Támogatóinknak

melyet legkésőbb 2023.03.09-ig kérünk átutalni a fenti számlaszámra.

Részletfizetés esetén 3 havi részletet tudunk biztosítani a résztvevők számára.

3×20.000 Ft / hó Klubtagoknak

3×15.700 Ft / hó Támogatóinknak

az első részletet legkésőbb 2023.03.09-ig kérünk átutalni a fenti számlaszámra.

Helyszín: A világ bármely pontjáról csatlakozhat, nincs szüksége másra, mint egy kis időre, amit önmagára fordíthat!

A kurzusról és az alapítványi munkánkról bővebben Facebook-oldalunkon olvashat:

https://www.facebook.com/gurujet.alapitvany

Amennyiben szeretne a GURUjet zárt közösségének tagja lenni, ahol értesülhet a legfrissebb szakmai tartalmakról, csatlakozzon Facebook csoportunkhoz.: https://www.facebook.com/groups/gurujet.klub

Munka, teremtés és anyagiak a horoszkópban

- 8 alkalmas kurzus Garbóczi Tünde előadásában -

Garbóczi Tünde asztrológus, tanár állandó előadója és oktatója a GURUjet Alapítványnak.

Számos kurzust tartott már különböző témakörökben, azonban most egy olyan területet célzott meg, amely sokunkat foglalkoztat. Hogyan tud az asztrológiai ismeretünk segíteni feladataink beteljesedésében, hogyan tudunk kiteljesedni és boldogan élni? Az előadás-sorozat ezekre a fő kérdésekre ad választ.

” Bármennyien is hangoztatják, sajnos nem lehet minden a miénk, amit elképzelünk… Nem lesz mindenki dúsgazdag… Nem kap mindenki átlagon felüli fizetést… Az egyik vállalkozás hatalmas sikereket ér el, a másik, épp hogy döcög… Miért van így?  Az asztrológia hogyan tud segíteni abban, hogy beteljesítsük a feladatainkat és mellette megéljük a boldogságot, bőséget, jólétet…?

Bizony vannak kereteink minden téren, nem lehet mindent, hisz az teljes káoszhoz vezetne. A teremtésnek is vannak határai, amin belül kell maradni, viszont ezen kereteken belül a határ a csillagos ég. Ebben az előadásban arról szeretnék beszélni, hogy ezen kereteket hogyan lehet meghatározni, mik azok a mutatók, amin belül megtalálható a bőség, jólét, kiteljesedés az egyén szintjén.

A kurzusban ugyanezen témát már elemzéstan szempontjából fogjuk végig venni az alapoktól, majd az utolsó alkalmak során a jelenlévők horoszkópjai közül párat – sorsolással kiválasztva – megnézünk, hogyan működik ez a módszer a gyakorlatban.”

 

Kinek ajánljuk? Elsősorban végzett, gyakorló kínai asztrológusoknak továbbképzés céljából, de igazából bárkinek, akinek van némi előképzettsége és érdeklődik a kínai asztrológia iránt.

 

A képzésről: heti 1 alkalom (2×45 perc), 8 héten keresztül. 

 

Az előadások élőben folynak a ZOOM alkalmazás használatával. A hallgatók bekerülnek egy Facebook privát csoportba, ahol az előadások videofelvételeit meghatározott ideig visszanézhetik. Erről részleteket a Facebook csoport csoportszabályzatban lehet majd olvasni.  

 

Tervezett időpontok:   

  1. 2023. január 16. hétfő
  2. 2023. január 23. hétfő
  3. 2023. január 30. hétfő
  4. 2023. február 6. hétfő
  5. 2023. február 13. hétfő
  6. 2023. február 20. hétfő
  7. 2023. február 27. hétfő
  8. 2023. március 6. hétfő

Az időpontváltozás jogát fenntartjuk!

 

Minden alkalommal 18:00-19:30 óráig (2×45 perc, szünet nélkül) 

 

Regisztrálni az alapitvany@gurujet.hu e-mail címen lehet!

A regisztráció után egy Jelentkezési lapot küldünk, amely tartalmaz minden fontos információt a fizetési feltételekkel kapcsolatosan.

A Jelentkezési lapot 2023.01.15-ig, kitöltve és aláírva vissza kell küldeni a megadott e-mail címre.

A regisztráció akkor válik véglegessé, ha a részvételi díj megérkezett a megadott számlaszámra.

 

A kurzus díja:          

48.000 Ft / 8 alkalom Klubtagoknak

38.000 Ft / 8 alkalom Támogatóinknak

melyet egy összegben, legkésőbb 2023.01.15-ig kérünk átutalni a Jelentkezési lapon feltüntetett számlaszámra.

 

Helyszín: A világ bármely pontjáról csatlakozhat, nincs szüksége másra, mint egy kis időre, amit önmagára fordíthat!

 

A kurzusról többet Facebook oldalunkon, illetve az Alapítvány privát csoportjában olvashat!

 

https://www.facebook.com/gurujet.alapitvany

https://www.facebook.com/groups/gurujet.klub

Várjuk szeretettel!

Struktúrák hagyományos értelmezése

-a modern sorsfejtési alkalmazásban-

Újra elérhető Hornyánszky Simon előadás-sorozata, amely 12 órás tananyagot (12 videó), ppt jegyzeteket és 2 ÉLŐ gyakorlóműhelyt tartalmaz.

A sorsfejtés meghatározó és elengedhetetlen része, hogy ismerjük a képletfelépítést, avagy struktúrát. Van néhány nagyon sajátos felépítés, ami összetett szempontok azonosítását és elemzését igényli. A kurzus során egyrészt tisztázásra kerül a képletfelépítés hagyományos értelmezése (eloszlatva az elterjedt tévhiteket, fogalmi zavarokat), illetve több példán keresztül szemlélteti az előadó, hogy miként azonosíthatóak a főbb mozgatórúgók egy képletben.

Az előadás-sorozat alkalmával betekintést nyerhetünk a  képletfelépítés (格局 géjú, struktúra, mintázat) fogalmába, technikai részletekkel kiegészítve. Átvesszük a 10 Szellemiség (十神 Shí Shén) fogalmát és annak jellemzőit, szempontjait példákon levezetve.

A mintázatok fajtáinak áttekintése mellett, értelmezzük a képletelemek helyzetét és az erőviszonyok szerepét is. Kibontjuk és értelmezzük a tradicionális megnevezéseket, mint például a „Rendes Gazdagság/Rendhagyó Gazdagság vagy éppen a „Gazdagságrabló” fogalmakat.

A kurzus végére bizonyosságot nyerhetünk arról, hogy mi a legfőbb mozgatórugónk, mi az, ami leginkább motivál bennünket és mi az, amit elérhetünk életünk során. Válaszokat kaphatunk olyan kérdésekre is, amelyeket korábban homály fedett, mert hiányzott a megértés.