NÉHÁNY GONDOLAT A FÉM ELEMRŐL

 

„Itt van az ősz, itt van újra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.”

 

A kínai asztrológia szerint tegnap, október 31-én egy Jang Víz/Patkány nap volt, így már nem csodálkozom azon, hogy Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra… című verse ihlette ezt az írást. Itt van az ősz… egyben az elcsendesedés és az emlékezés időszaka.

Mielőtt rátérnék, hogy mit jelent az 5 elemes étkezésben a FÉM ELEM, röviden szeretnék visszautalni „A Föld elem erősítése és a földelés” c. korábbi írásomra. Lehet, hogy írásom nyomán néhány emberben felmerült a kérdés, mit keres az étkezés egy asztrológiával foglalkozó alapítvány írásai között? Azok, akik már kezdetek óta figyelemmel kísérik a GURUjet előadásait, emlékezhetnek rá, hogy Farkas Viktória, azaz Kicsi Vú két előadást tartott nálunk. Kicsi Vú az 5 elem konyhának a kínai gyógyító konyha európai változatát nevezi, Magyarországon ez a téma elég szűk körben ismert. Amikor elkezdtem kínai asztrológiát tanulni, akkor bukkantam rá a tanfolyamaira és azok nagy segítséget nyújtottak az 5 ELEM mélyebb megismerésében. Kínában az egészségmegőrzésben fontos szerepet játszik az étkezés, a FŐZÉS ENERGETIKAI SZEMLÉLETE. „Az 5 elem konyha szerinti étkezés nem azt jelenti, hogy kínai ételeket kell enned, hanem azt, hogy megtanulsz tudatosan bánni az alapanyagokkal és a főzési eljárásokkal.” Az 5 elem konyha két elméleten alapszik. Az egyik a Jin és Jang energiák elmélete, a másik az 5 elem (Fa, Tűz, Föld, Fém/Levegő, Víz) tana.

Remélem, hogy így már érthető, hogy milyen gondolat alapján vetettem fel a Föld elem erősítése kapcsán az 5 elemes étkezést. A teljesség igénye nélkül az alábbiakban néhány gondolatot szeretnék megosztani a Fém elemről, amely az őszi hónapokat uralja.

Az 5 elem az ÉLET CIKLIKUS VÁLTOZÁSÁT jelképezi. Az ősz a visszahúzódás, az elmúlás, az elengedés, a búcsúzás, a gyűjtés, a raktározás és szortírozás időszaka. Ősszel az energia csökken (süllyedni kezd), a nappalok rövidülnek, a reggeli hűvösben már megjelenik a köd szürkesége, este korábban gyújtunk fényt, a falevelek sárgulnak, megszáradnak, a gyümölcsök elfonnyadnak, az elszáradt és megbarnult levelek, aszalódott gyümölcsök leesnek a fa alá. Ahogy egyre beljebb haladunk az őszben, egyre nagyobb nosztalgiával gondolunk a nyár melegségére, a tűző Napra és a napsütésben csillogó Víz energiájára, ami feltöltött bennünket. Mindez észrevétlenül energetikai szinten is hatással van ránk.

Az elemek körfogásában a Föld elem táplálja, megalkotja a Fémet. Az 5 elem konyhában az őszhöz tartozó elem a FÉM ELEM.  Színe: a fehér, ami Kínában a gyász (elengedés, búcsúzás) színe. A Fém elemhez Jin szervként a TÜDŐ, Jang szervként a VASTAGBÉL tartozik. A Fém elemhez tartozik a csípős íz. A csípős íz a Qi-t (csít) szétszórja a testben, ilyenkor kipirul az arcunk, elönt a forróság és a verejték, ezért jól alkalmazható a bennünk lévő blokádok oldására. Ugyanakkor a csípős anyagok között is megkülönböztethetünk melegítő (pl. hagymafélék, gyömbér) és hűtő (pl. retek, menta) hatású alapanyagokat. A mértékkel fogyasztott csípős ízű étel stimulálja a Tüdőt és a Vastagbelet. Rendszeres fogyasztása esetén a túlzott csípős íz legyengítheti, kiszáríthatja ezt a két szervet, ezért a szárazságot folyadékpótlással egyensúlyozni kell. Ősszel érdemes fehér színű alapanyagokból készült ételeket fogyasztani. Melyek ezek az alapanyagok? Zöldségek: karfiol, hagyma, retek, karalábé, zeller, gyümölcsök: körte, hámozott mandula, gabonák: barnarizs, zabpehely, húsok: fácán, fogoly, fürj, liba, pulyka, nyúl, őz, szarvas, vaddisznó, sajtok: csípős ízű sajtok. A Fém elemhez tartozik a legtöbb fűszer és ízesítő (bors, borsikafű, szegfűbors, szerecsendió, babér, bazsalikom, gyömbér, lestyán, kakukkfű, kapor, koriander, kömény, majoranna, mustár, torma.

Az 5 elemes étkezésről szóló tanfolyamon megtanultam azt is, hogy a Fém elem diszharmóniájára utaló panaszok esetén milyen ételek erősítik, illetve milyen ételek gyengítik a Tüdő és a Vastagbél működését.

A Fémenergia egyben Légzési (LEVEGŐ) energia is, a Tüdő (a Jin szerv) feladata a Légzési energia előállítása, amely az egyik legnagyobb energiaforrásunk és a bőrünkkel együtt a test első „védelmi vonalát” képviseli. Gondoljunk bele… amikor születéskor felsír egy csecsemő, az első lélegzettel megérkezik a világra, amikor az ember utolsó lélegzetével elhagyja testét és a lélek eltávozik a földi síkról.

A Jang szervet képviselő Vastagbél feladata az emésztési rendszeren belül az „adás-kapás”, egyben zárt világunkat, tudatalattinkat, „titkolnivalónkat” is szimbolizálja. Szimbolikus értelemben, ha szorongatom, visszatartom, amim van, akkor annak testi szinten is kemény „eredménye” születik. Ellenben, ha örömmel, szívesen, nagyvonalúan, hálával, elvárások nélkül adok, mert az adás-kapás örömet okoz nekem és másoknak, az „könnyebbséget” hoz.

Mona Lisa Schulz szerint 7 érzelmi központunk van. A negyedik ÉRZELMI KÖZPONTot a Tüdő, a Szív és a Mell alkotja. Ennek az érzelmi központnak az az üzenete, hogy teremtsünk egyensúlyt a saját igényeink és egy másik személy igényei között, akivel kapcsolatban állunk. Egy viselkedési vagy negatív viselkedési minta az adott szervben egyensúlytalanságot okozhat, amely később testi tünetekben jelenik meg. Azok az emberek, akiket elárasztanak az érzelmeik, sokszor tüdőproblémákat tapasztalnak. Az öröm a szív energiája, a tudatosságot a belégzéshez kapcsolja, ha a szív energiája lecsökken, az kihat az összes szervre. Az aggodalom, a bánat, a szomorúság a Tüdő energiája, a szomorúság szétszórja a tudatosságot, az aggodalom hatására megköt az energia, ezáltal gyengül a test. Ezért fontos, hogy egyre tudatosabban figyeljünk arra, hogy minden érzelmet, még a negatívakat is, ismerjük fel és teljes mértékben fejezzük ki. A Tüdő az élet befogadására való képesség. Egy új gondolati mintával elménket kedvezően befolyásolhatjuk, ezért Louis L. Hay napi szinten használandó megerősítése így hangzik: „Tökéletes egyensúlyban fogadom be az életet.”

Közel 30 éve fogyasztok gyógynövény teát. Tapasztalataim alapján a gyógynövény tea akkor hatásos, ha valaki hisz benne. A bükki füvesember, Szabó György az őszi légzőszervei megbetegedésekre GYÓGYNÖVÉNY TEÁt ajánl rendszeres fogyasztásra. Vajon melyik az emberiség egyik legrégebben használt gyógynövényre, ami a köhögés csillapítására használható? A martilapu, vagy fehérhátú lapu. Megfázásokra a hársfavirág és a bodzavirág alkalmazható. Torokfájás kezdetekor ajánlott 1-1 arányú lándzsás útifű és kakukkfű keverékéből készült torokfertőtlenítő teát inni. A kerti kakukkfűben például sokkal több thymol illóolaj van, mint a vadon termő fajtában. Teája kiválóan használható ebben a nyirkos őszi időszakban MEGELŐZÉSre. Járványos influenzás megbetegedés és tüdőgyulladás esetén azonban ne felejtsünk el orvoshoz fordulni.

Ha már említettem az ILLÓOLAJat, pár éve kezdtem el illóolajokkal foglalkozni. Tudósok kutatásokkal alátámasztották, hogy az illóolajok jótékony hatását már több ezer éve is feljegyezték. Ma már nem csak a parfümökben, kölnikben és illatos termékekben találunk illóolajat, hanem aromaterápia keretében külsőleg, belsőleg, masszázsként, borogatásként, fürdő formájában helyi kezelésekre is fel lehet használni őket. Ügyelni kell azonban arra, hogy megfelelő időben betakarított, természetes eredetű és ellenőrzött valódi illóolajokat használjunk a megfelelő adagolásban, ellenkező esetben allergia léphet fel. Az illóolajok szaglásunk révén az emlékezetre hatnak (jegenyefenyőt szaglászva úgy érezhetjük, hogy egy fenyőerdőben sétálunk), agyunk érzékelése révén a stresszközpontok kezeléséhez nyújtanak hatékony segítséget.

Megelőzés céljából következzen itt néhány olaj, amely az őszi időszakban hatékonyan használható: légtisztításra a citrom, kelet-indiai citromfű, meghűlésre a kakukkfű, citrom, teafa, náthára a borsmenta, rozmaring, eukaliptusz, tüdőgyulladásra a kakukkfű, fahéj, oregánó, eukaliptusz. Bioboltban, drogériában, gyógynövényboltban, webáruházban, stb. lehet kapni különböző légzést segítő/könnyítő keveréket. Cseppentsünk 1-2 csepp olajat a tenyerünkbe, majd lélegezzük be mélyen hétszer. Miért hétszer? Mert 7 csakránk van és a belélegzett aroma a levegő által eljut a 7 csakránkba.

Itt van az ősz… és az EMLÉKEZÉS időszaka

Ahogy már fentebb írtam, az ember az utolsó lélegzetével elhagyja testét. Egy szeretett lény elvesztése fájdalommal jár és mindenki másképp dolgozza fel szeretteinek halálát. Ebben az időszakban egy gyertya fényénél elcsendesedve, emlékezzünk A.J. Christian soraival szeretteinkre: „Amikor egy szeretted meghal, fáj. Ez így természetes. De a halál nem a vég. Csak egy folyamat. Igaz, nem tudod már megölelni a másikat, de ha figyelsz, hallhatod a nevetését a szélben. Érezheted az érintését a tenyeredben. Mert aki él, sosem tűnik el. A teste porrá válik, ölelkezik a Földdel és az esőcseppekkel keveredve előbb az egész bolygó, utóbb az égbolt részévé válik. Ha pedig a tűz hamvasztja el, felszáll a felhők közé, szétszóródik a mindenségben és visszatér a csillagok közé. A szeretteid a csillagok fényével mosolyognak rád.”

Mary Elisabeth Frye: Én vagyok a szelíd őszi eső

Ne állj zokogva síromnál;

Nem vagyok ott.

Nem alszom.

De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.

Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.

Én vagyok a napfény az érett gabonán.

Én vagyok a szelíd őszi eső.

Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,

Ott vagyok minden hangban veled,

A csendesen köröző madár szavában, de én

vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.

Ne állj hát zokogva síromnál;

Nem vagyok ott.

Nem haltam meg.

Gila Erika,

a GURUjet Team tagja

Az előadásainkról, aktuális képzéseinkről a www.gurujet.hu oldalunkon további információt talál.

Többi bejegyzés

Újraindul a TANULÓSZOBA

2023. novemberben újraindítjuk a Tanulószoba foglakozásokat. Alapítványunk célkitűzései között szerepel egy olyan online gyakorlóműhely létrehozása, ahol a Négypilléres Sorsfejtés iránt érdeklődők, interaktív módon tudnak szakmai

A sorsfejtésről…

Lehet, hogy a populárisabb nevén, „kínai asztrológiaként” ismered, de érdemes tudnod, hogy ez a módszer nem csillagjegyek, csillagállások, bolygómozgások vizsgálatára szolgál (csak a Nap–Föld viszonyok

OKTATÁS A GURUjetben

OKTATÁS A GURUjetben 2021 augusztusától elindult a szakmai képzés a GURUjetben, melynek célja, hogy rövid idő alatt átfogó szakmai ismereteket tudjunk átadni. Kiváló oktató gárda

Néhány gondolat a Víz elemről

  NÉHÁNY GONDOLAT A VÍZ ELEMRŐL Az 5 elem tana szerint november 15-től kezdődik a Tél a VÍZ elem időszaka, képletemben egy Jin Víz és

Szeretne naprakész lenni?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülhessen az aktualitásokról!

Válaszd ki hogyan szeretnél minket támogatni