Rendezvények

Elvonulás a Három Kincs Völgyében 2021.09.17-19.

Örömmel hirdetjük meg a GURUjet Alapítvány első elvonulását, amely 2021. szeptember 17-19. között kerül megrendezésre a festői környezetben található Három Kincs Völgyében, Bátonyterenyén. Az elvonulás különlegessége, hogy magában foglal egy 9 órás mini-kurzust, amelynek témája a „Horoszkópok minősége”. A kurzust Garbóczi Tünde asztrológus vezeti.

Az elvonulás lehetőséget nyújt ahhoz, hogy mindazt a tudást, amit a kínai asztrológiai területén mindezidáig megszereztünk elmélyítsük, és egy újabb nézőpontból is megvizsgáljunk egy horoszkópot. A horoszkóp minősége azt jelenti, hogy az elemzett személy befogadó vagy kiáradó típusnak felel-e meg. Mit értünk ez alatt? A karma egyik alaptörvénye, hogy „minden, amit mások életébe küldünk, a sajátunkban köszön vissza” (Edwin Markham költő). A vonzás törvénye által így lesz energetikai egyensúly, harmónia a világban. A horoszkóp minősége ennek megfelelően jól tükrözi, hogy az adott személynek az egyensúly megteremtéséhez a különböző életterületein adnia vagy kapnia kell-e többet. Választ ad arra is, hogy az egyik ember passzol-e a másikhoz, és melyek az életfeladatai.

A kurzus vezetője Garbóczi Tünde asztrológus, tanár, sorselemző, Feng Shui szakértő, természetgyógyász. 2002 óta foglalkozik hivatásszerűen asztrológiával. Küldetésének érzi a hiteles, tapasztalatokra épülő tanítást, segítségnyújtást mások boldogulása érdekében. Napi szinten foglalkozik emberekkel, elemez és tanít, de nem csak asztrológiát, hanem Feng Shuit, Tarot, I Chinget, kreatív írást, buddhizmust, filozófiát és meditációt is.

A Qigong és meditációs gyakorlatokat Wágner Mária TaiJi / Qigong oktató, és meditációs instruktor vezet, aki több mint 20 éve gyakorolja és 10 éve tanítja a Magyar Taoista Egyházban elsajátított ismereteket.

Az elvonulás helyszíne: 3078 Bátonyterenye, Alsó-Bükkvölgy major 1.

Időpont: 2021. szeptember 17-19.

A 3 napos program ára klubtagoknak 66.000 Ft/fő, támogatóknak 55.000 Ft/fő.

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 10.

Az ár tartalmazza a szállásköltséget, érkezés napján ebédet, vacsorát, szombaton reggelit ebédet és vacsorát, elutazás napján reggelit és ebédet (vegetáriánus menüvel). Utazás egyénileg. Az ár nem tartalmazza az útiköltséget.

A szállásról bővebben itt találtok információt: https://haromkincsvolgye.hu/

A férőhelyek száma korlátozott. Jelentkezéseket várjuk e-mail-ben az alapitvany@gurujet.hu címre, az e-mail tárgyába kérjük az „ELVONULÁS”-t feltüntetni. Az általunk elküldött jelentkezési lapot kitöltve kérjük visszaküldeni a megadott e-mail címre. A jelentkezés 20.000 Ft előleg átutalásával válik érvényessé. A fennmaradó összeget szeptember 10-ig kérjük átutalni az alapítvány számlájára.

Erste Bank : 11600006-00000000-94394643

IBAN: HU68116000060000000094394643

A részvétel 2 héttel az esemény előtt (2021. szeptember 3-ig) lemondható.

Mivel az elvonulás oktatási célú összejövetel, nem szükséges a védettségi igazolás.

Bővebb információt e-mail-en kapnak a résztvevők.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

AZ ELVONULÁS TERVEZETT PROGRAMJA:

Szeptember 17., péntek

10.00 – 11.00 Érkezés és elhelyezkedés a szobákban

11.00 – 12.00 Tábornyitás. Nyitószertartás, ismerkedés, beszélgetés

12.00 – 13.00 Qigong gyakorlás, meditáció

13.00 – 14.00 Ebéd

14.00 – 15.00 Csendespihenő

15.00 – 18.00 Előadás 3×50 perc

18.00 – 19.00 Gyakorló óra (Esettanulmány)

19.00 – 20.00 Vacsora

20.30 Tábortűz, ismerkedés

23.00 Visszavonulás a szobákba

Szeptember 18., szombat

7.00 – 8.00 Qigong gyakorlás, meditáció8.00 – 9.00 Reggeli

9.00 – 12.00 Előadás 3×50 perc

12.00 – 13.00 Teaszertartás, beszélgetés

13.00 – 14.00 Ebéd

14.00 – 15.00 Csendespihenő

15.00 – 17.00 Kirándulás a környéken, gyógynövénygyűjtés

17.30 – 19.00 Gyakorlati óra (Esettanulmány)

19.00 – 20.00 Vacsora

20.30 Tábortűz, meditáció, beszélgetés

23.00 Visszavonulás a szobákba

Szeptember 19., vasárnap

7.00 – 8.00 Qigong gyakorlás, meditáció

8.00 – 9.00 Reggeli

9.00 – 12.00 Előadás 3x 50 perc

12.00 – 13.00 Zárószertartás, meditáció, búcsúzkodás

13.00 – 14.00 Ebéd, utána összepakolás a szobákból

14.00 Indulás haza

Amennyiben egyetért Alapítványunk filozófiájával, kérjük támogassa munkánkat

Válaszd ki hogyan szeretnél minket támogatni

Szeretnél naprakész lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülhess az aktualitásokról!